Nietzsche művében főként a megbocsátásról, szenvedőkön való segítségről ír.
Szerinte a megbocsátás azért nem célszerű, mert azt nem tudjuk mi megbocsátani, amit maga ellen tett az elkövető, bűnös. Szerinte a legtöbb rossz döntés szánakozás hatására történik.
Szintén vallja, hogy a szenvedőkön nem szabad segíteni, mert ezzel a becsületüket romba döntjük. Ezen szabályok nem betartása az emberiség legnagyobb hibája, mivel Nietzsche szerint, emiatt keveset tud csak örülni az ember.
Nietzsche elméletei szerint az egymás ellen ártás is megérthető, mert ezen át vezet az út az igazi nagyság elérése felé.
2015. április 28., kedd
2015. április 27., hétfő
Ady: Lédával a bálban
Lédával a
bálban
A vers műfaja: haláltánc, mely egy középkori műfaj és a
halál, elmúlás, mindenható hatalmát érzékelteti, mutatja be.
Ady 1907 januárjában írta a verset Párizsban.
A vers megírásában valószínűleg nagy szerepe volt a párizsi
bohém, bálról-bálra járó, mulatozó, életmódon kívül az ekkorra már Lédával
megromló, gyakori veszekedésekkel teli, kapcsolata is.
A versben egyszerre
láthatjuk a vidám Párizst és Ady csalódottságát, érzelmi krízisét.
Ennél a versnél is jelentős hatása van Ady polgárpukkasztó
stílusának.
Vershelyzet:
Egy vidám báltermet láthatunk, szerelmes,
táncoló párokkal, ahova belép Ady és Léda, fehér arccal, fekete ruhában ( „Halál-arcunk
sötét fátyollal óvjuk”), mely meghökkenti a bálozókat. A teremben valósággal
megfagy a levegő („Elhal a zene s a víg teremben”).
Ebben a műben is fontosak az ellentétek, lényegében az egész
vers Ady és Léda komorsága és Párizs vidám hangulata között lévő ellentétre
épül. Párizs az élet örömeit, a szerelem
boldogságát szimbolizálja, Adyék pedig mindennek az elmúlását.
A műben rengeteg ellentétpár található: „Sikolt a zene” – „Elhal a zene”
„rózsakoszorús”
– „sötét fátyollal”
„boldog, forró, ifju pára” – „Rettenve… sírva,
dideregve"
2015. április 8., szerda
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)