Lédával a
bálban
A vers műfaja: haláltánc, mely egy középkori műfaj és a
halál, elmúlás, mindenható hatalmát érzékelteti, mutatja be.
Ady 1907 januárjában írta a verset Párizsban.
A vers megírásában valószínűleg nagy szerepe volt a párizsi
bohém, bálról-bálra járó, mulatozó, életmódon kívül az ekkorra már Lédával
megromló, gyakori veszekedésekkel teli, kapcsolata is.
A versben egyszerre
láthatjuk a vidám Párizst és Ady csalódottságát, érzelmi krízisét.
Ennél a versnél is jelentős hatása van Ady polgárpukkasztó
stílusának.
Vershelyzet:
Egy vidám báltermet láthatunk, szerelmes,
táncoló párokkal, ahova belép Ady és Léda, fehér arccal, fekete ruhában ( „Halál-arcunk
sötét fátyollal óvjuk”), mely meghökkenti a bálozókat. A teremben valósággal
megfagy a levegő („Elhal a zene s a víg teremben”).
Ebben a műben is fontosak az ellentétek, lényegében az egész
vers Ady és Léda komorsága és Párizs vidám hangulata között lévő ellentétre
épül. Párizs az élet örömeit, a szerelem
boldogságát szimbolizálja, Adyék pedig mindennek az elmúlását.
A műben rengeteg ellentétpár található: „Sikolt a zene” – „Elhal a zene”
„rózsakoszorús”
– „sötét fátyollal”
„boldog, forró, ifju pára” – „Rettenve… sírva,
dideregve"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése